2010. augusztus 28., szombat

A TV elvesztette vezetését az internettel szemben

Huszonhárom országban történt kutatás után kiderült: az internetezők kétharmada több időt tölt internetezéssel hetente, mint TV-nézésével. A felmérést az IPSOS piackutató cég végezte 2009 novembere és 2010 januárja között.  Ezek szerint a TV elvesztette vezetését az internettel szemben.
Ebből is látszik, hogy milyen fontos egy cég számára a honlaptervezés, és az internet marketing. Figyeljen rá oda, mielőtt versenytársai már fényévekre lesznek.

1 megjegyzés:

  1. Jómagam például már nem is tévézek. Maximum az olimpiát, de azt is csak ritkán, mondjuk kb. 4 évente.

    VálaszTörlés